Régen elmentettem azt a receptet Illéskrisztől, mert teljesen beleszerettem. Aztán nem jutott rá sor. Meg kiderült, hogy a férjem egy olyan betegséget kapott, ami miatt nem ehet cukrot, búzát, rozsot, lisztet sem, sertéshúst, tehéntejet és az ebből készült tejtermékeket. Gyümölcsöt csak délig, azt is parányi mennyiségben. Mindehhez kaptunk egy jelzőlámparendszert. Újra kellett értelmeznem a főzési szokásaimat, hogy ne kelljen duplán főznöm. A kenyérsütés nem gond, csak a fogyasztható magvakat kellett valahogy integrálnom a felhasználható lisztekhez. Ezekhez hozom a recepteket. A sertést könnyen ki tudjuk iktatni, anyukám nagyon finom csirkehússal lát el minket. Meg lehet marhát és vadat is ennie, megbízható lelőhelyet ismerek. Így elkészülhetett ez a nagyon finom reggeli, kicsi módosításokkal. Igaz nem vasárnap, de attól még ugyanolyan finom volt. :-))
Hozzávalók 4 személyre:
4 zsemle, nálam 4 szelet kenyér
5 dkg vaj
8 szelet füstölt sonka, nálam 8- 8 szelet csirke- és pulykamellsonka
8 tojás,
zöldsaláta
Hollandi
mártás:
2 tojás sárgája,
1/2 citrom leve,
3 púpos kanál vaj
megolvasztva,
1 kávéskanál Worchester szósz, (kihagytam)
színes őrölt borskeverék,
só
Először
a mártást készítjük el. Vízgőz fölé teszünk egy üveg tálat, majd
beletesszük a két tojássárgáját. Állandóan kevergetve hozzáadjuk a többi
hozzávalót, majd addig melegítjük, főzzük a krémet, amíg szépen
besűrűsödik. Félre tesszük, letakarjuk és melegen tartjuk.
JÓ ÉTVÁGYAT!
Szeretném megköszönni a Wiccan Duma nagy segítségét. A lányom mélyen a kábítószer-függőségbe került, kipróbáltam a rehabilitációt és mindent, hogy abbahagyja, de semmi sem működött, sokat sírtam az egész helyzet miatt, mert anyaként kudarcnak éreztem magam. De mindez megváltozott, miután találtam egy megjegyzést az interneten arról, hogy a Wiccan Duma embereken segít. Örülök, hogy a lányom megszabadult a kábítószer-függőségtől a Wiccan Duma segítségével, köszönöm Wiccan Duma az erőteljes varázslatokat. A nézők számára nem ismerem a helyzetét, de biztosíthatom Önöket, hogy segítséget kaphatnak a függőségük megállításához. , állítsa le a megszállottságot, állítsa le a depressziót, hagyja abba a visszaélést. Lépjen kapcsolatba a Wiccan Dumával a következőkért:
VálaszTörlés1) Szerelmi varázslatok
2) Elveszett szerelmi varázslatok
3) Válási varázslatok
4) Házassági varázslatok
5) Szerelmi varázslatok.
6) Elválasztó varázslatok
7) Száműzd el a volt szeretőt
8.) Szeretnél előléptetni.
9) lottó nyerő varázslatok
10) Ha meg akarja elégíteni szeretőjét
11) Varázsmunka a bírósági per megnyerésére
12) varázslat a megszállottság megtörésére
Forduljon ehhez a nagyszerű emberhez, ha bármilyen problémája van a végleges megoldás érdekében. E-mail: whitemagictemple@gmail.com
WhatsApp: +2348155926512