Meglátni és megszeretni egy pillant műve volt, amikor Máginál ráakadtam A
VAJASKIFLIRE! Eszembe juttatott sok kedves emléket. Hogy reggel a tejboltba bemegyek és veszek egy medvesajtot, amikor Anyukám visz az iskolába. Sajnos a tejboltot és a mellette lévő zöldségest, valamint a régi vendéglőt lebontották. Már csak az emlékekben él. Helyette az akkori tanácselnök eszement terveit valósították meg. De már ezek az épületek is átalakultak az idők során, Érdekes, hogy ebből a szempontból keleten és nyugaton is sok értékes épület esett az eszeveszett modernizáció áldozatául a 70-es években.
De visszatérve a kiflihez. Mági receptjeiben még sohasem csalódtam, így ezt is játszi könnyedséggel el tudtam készíteni és mivel amúgy is következett a csütörtök, a kemencés sütés napja, hát remek kísérletnek ígérkezett a vajaskifli. Az elkészítés módján változtattam csak, mivel nincs dagasztógépem, ezt írom le, Mági leírása alapján.
Nagyon szépre sikerült a kifliket megsodorni, még a tepsin is elfértek, roppant elégedett voltam magammal. Sajnos a sütés közben el kellett mennem és így nem tudtam figyelni, mennyire is süljenek meg a kiflik és hát ebből adódott, hogy a kísérlet csak 90 %-osra sikeredett. Sajnos nem sültek át tökéletesen a kiflik, de az ízük nagyon pazar lett és mindenki csak dicsérni tudta. Legközelebb ismét elkészítem és figyelni fogok rá, hogy alaposan át is süljön.:-))
Hozzávalók:
Gyors kovász:
250 g tej
200 g finomliszt
15 g friss élesztő
1 tk cukor (vagy méz)
5 g friss élesztő
150 g langyos víz
1 púpos tk só
450 g liszt +/- 10 g
70 g olvasztott vaj
Első lépésként az élesztőt a cukros tejben elkevertem, hozzákevertem a lisztet és hagytam 3 órát felhabosodni. Majd e a picike élesztőt, a langyos vízzel elkeverem, hozzáadom a gyors kovászhoz, beleszitáltam a lisztet és a sót. Összekevertem a tésztát, hozzáadtam az olvasztott vajat, azzal is elkevertem. Hagytam 10 percet pihenni és megdagasztottam a tésztát. Újabb 10 perc után ismét megdagasztottam. Szép fényes, rugalmas,
puha, de nem lágy tésztából cipót formáltam és letakartam.
A duplájára kelt tésztát kinyújtottam kb. 55 cm átmérőjű koronggá, és 12 egyenlő háromszögre osztottam.
Elkészítettem kettő tepsit, tettem rá sütőpapírt, a kinyújtott tészta közben pihent -ez pár perc, de sokat jelent. A háromszögeket egyenként feltekertem, kifliket formáztam belőlük és a tepsikre raktam 6-ot, 6-ot. A kifliket bespricceltem kevés vízzel -az erre használatos virágpermetezővel- és a konyhapulton hagytam 30 percet. Ennyi idő alatt a 22 fokban nem egészen duplájára kelt.
Beraktam a nem előmelegített sütőbe egyszerre a két tepsit. A sütő aljába fémedénybe vizet tettem, bekapcsoltam 200 fokra légkeverésre, az órát pedig beállítottam
25 percre. 20 perc elteltével megcseréltem a két tepsit, az alsó került felülre, a felső alulra. A készre sült kifliket újra lefújtam vízzel (egészen közelről) és a tepsin hagytam kihűlni.
JÓ ÉTVÁGYAT!