Mivel tavasszal született a gyermekünk, igencsak nehéz kitalálni, mikor is lenne jó szülinapi partyt tartanunk. Eddig kegyes volt a természet hozzánk, minden évben jó időt sikerült kifognunk, még ha előtte esett is. Idén sem volt ez másként. S mivel a gyerekek nagyon élik a detektív korszakukat, nyilvánvaló volt, hogy ez lesz a téma a bulin. Nagyfiú is egyetértett vele és támogatta(volna), csakhogy nem hagytam. Számára is titok volt minden feladat. Csak a gyerekeknek szánt ajándékokat vettük meg együtt.
Akkor most jöjjön a party lebonyolítási terve.
Előkészület:
1. Kitalálunk egy történetet:
A rendőrség sikeresen elfogta az áruházi túszejtőt. A férfi ellenállás nélkül megadta magát. Senki sem sérült meg, azonban a nagy felfordulásban a váltságdíjat tartalmazó bőrönd eltűnt. A helyszínt a rendőrség alaposan átvizsgálta, de nem tudott előre lépni. Egy apró bűnjel áll csak rendelkezésükre. Egy kávéházi asztal terítőjén ujjlenyomatokat találtak, amelyek a feltételezett tetteshez tartozhat, aki a bőröndöt eltulajdonította. Ennek kiderítése érdekében a segítségeteket kéri, hogy az ügy végére tudjanak járni.
Ezt kinyomtatva egy műanyag tasakba téve az ünnepi süti alatt rejtjük el.
|
Megtalálták a levelet és olvassa |
2. Második lépésként papír asztalterítőt terítünk az asztalra és kissé olajos ujjal a következő feliratot nyomtatjuk rá:
Az asztalterítő alatt. A szavakat lehet összekeverve nyomtatni és a gyerekeknek kell kitalálni mit is jelenthetnek a szavak.
A gyerekek az ujjlenyomatokat paprikapor/ vaspor segítségével ecsettel is megjeleníthetik. Mi őrölt paprikával próbáltunk, de nem volt a legjobb.
|
Keresik a megoldást... |
|
3. Az asztalterítő alatt egy keresztrejtvény található, szintén tasakban, hogy ne legyen zsíros. Itt egy helyet kell kitalálniuk, pl. Nagy almafa, amit ezek után megkeresnek. Sajnos ez németül van, de hasonlót bárki kitalálhat, megfelelő hosszúságú szavak felhasználásával a rejtvény használható.
1.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
3.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
4.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
5.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
6.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
7.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
8.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
9.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
10.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
11.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1. Ein Tier am Südpol
2. Ein scheues Tier im Wald
3. Er fliegt das Flugzeug zum Ziel
4. Körperteil
5. Lieblingsfach der Schüler
6. Omas Liebling
7. Sie unterrichtet euch
8. Kinder und Erwachsene lesen es gern
9. Ein Nadelbaum, oft steht er geschmückt im
Zimmer zu Weihnachten
10. Ein Haustier
11. Sie riechen so schön im Garten
És most gyorsan induljatok el a forró nyomon!
4. Az előző feladatban megnevezett fára felfújt lufikat rakunk, amikbe előzőleg a Jancsi és Juliska c. mese rövidített történetét helyezzük el mondatokra vágva. Annyi mondat legyen ahány gyereket meghívunk. A lufikat a gyerekeknek le kell szednie és elpukkantania, hogy hozzájussanak a mondatokhoz. majd a történetet kell összeállítaniuk, felolvasniuk.
A SZÜLŐK A GYEREKEKET AZ ERDŐBE VEZETTÉK.
AMIKOR ESTELEDETT, OTTHAGYTÁK ŐKET MAGUKRA.
A GYEREKEK NEM TALÁLTÁK A HAZAVEZETŐ UTAT.
A MADARAK FELCSIPEGETTÉK AZ ELSZÓRT KENYÉRMORZSÁKAT.
A GYEREKEK CÉLTALANUL TÉVELYEGTEK AZ ERDŐBEN.
FÁRADTAN, ÉHESEN, SZOMJASAN ÉRTEK EL EGY KIS ERDEI HÁZHOZ.
ÖRÖMÜKBEN RÁGCSÁLNI KEZDTÉK A HÁZAT.
EKKOR EGY ÖREG, RÁNCOS ANYÓKA LÉPETT KI A HÁZBÓL.
A GYEREKEK FÉLNI KEZDTEK
KI LEHETETT AZ ANYÓKA ÉS HOL LAKOTT?
|
Szüretelik a lufit |
5. Egy arra alkalmas helyen, nálunk ez a szomszéd tényleg amolyan mézeskalács vikkendháza volt, kiírjuk hogy MÉZESKALÁCSHÁZ. És itt helyezzük el a következő feladatot. Matematikai feladatokból kell kitalálniuk a gyerekeknek a boszorkány, azaz egy beavatott személy telefonszámát, amit fel kell hívniuk. Ehhez érdemes egy ismerőst megkérni, aki hajlandó boszorkány hangon beleszólni a telefonba és elmondani, hova kell menniük a gyerekeknek.
6. Nálunk a grillezőhöz kellett menniük. Itt egy zsákban homokozójátékok voltak elrejtve, amiket csukot szemmel kellett kitalálniuk, hogy mi is az és ha már mindenki kitalálta a játékát, ebből kell rájönniük, mire is ez a sok homokozójáték.
7. A játékokkal elmennek a gyerekek a homokozóhoz, ahova előzőleg elrejtettük az apró ajándékokat tartalmazó dobozt, azaz a váltságdíjat tartalmazó bőröndöt, de ők még ezt nem tudják és ezt kell kiásniuk a náluk lévő játékokkal.
|
Túrják a homokot... |
S ha megtalálták a dobozt, megkapják az ajándékokat, mert nagyon ügyesen nyomoztak. :-)
|
S megsütik a jól megérdemelt vacsorát.. is... |