2013. január 21., hétfő

Rakott karfiol

Kissé diétásabb ebédre vágytam és valami olyat akartam készíteni, amivel Nagyfiú is elégedett lesz. Kicsit ugyan izgultam, de a hó segítségemre sietett. Jó éhesen érkezett haza gyermekem a suliból, ahol nagyot rohangáltak, hazafelé pedig végigfetrengte az összes hókupacot.


Hozzávalók:

1 közepes fej karfiol (brokkoli)
400 ml tejszín (esetleg tejjel hígított tejföl)
200 g zsemlemorzsa

sajt a tetejére - optionális

A karfiolt kevés vízben vagy pároló edényben roppanósra pároljuk. Míg fő, a zsemlemorzsát szárazon egy lábasban szép pirosra pirítjuk, megsózzuk, ebbe forgatjuk bele forrón a karfiolt, hogy szépen bevonja a máz és egy vékonyan kivajazott  tűzálló tálba tesszük, megszórjuk a maradék zsemlemorzsával. Leöntjük a sózott tejszínnel vagy a tejjel éppen csak folyósra kikevert sózott tejföllel, ha kívánjuk meghintjük sajttal és 200C fokra előmelegített sütőben szép pirosra sütjük. Salátával tálaljuk,de húsétel mellé is lehet köret.



















JÓ ÉTVÁGYAT!

4 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta, és milyen nagyon jólesne most egy-két falatka! :) Szoktam én is sütni, a fiúknak köret, a lányoknak sajttal gazdagítva csak így önmagában is tökéletes! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik! :-)) Kis plusz tejföllel nagyon finom forrón.

      Törlés
  2. Juj, de szeretem, és régen is csnáltam, csak itt megint az egekben van az ára a karfiolnak.:-(
    Nagyon guszta lett, főleg abban a tálkában.;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát most itt sem olcsó egy zöldség, de akciós volt és rászántam. Alap áron is jóval olcsóbb, mint a hús, s most nagyon jól esnek az ilyen könnyű ételek. :-))

      Törlés