2014. október 15., szerda

Ír írós csokis muffin

Amikor anno megláttam Trollanyunál ezt a receptet, tudtam, el kell készítenem. Kapóra is jött, hogy vendégségbe mentünk. Ezért nem kuglófnak, hanem muffin formában sütöttem meg, mert a vadiúj, muffinpapír alakú szilikon formáimat is fel kellett avatni. Hát a végeredmény tényleg magáért beszélt. Szaftos, könnyű és nagyon finom.
Mivel nekem volt még egy kis maradék fehércsoki valami bonbonozásból, azt csurgattam a tetejére csak úgy lazán. Nagyon mutatós lett vele és a fehércsoki  édessége ellensúlyozta a kakaó kesernyésségét. Recept másolva Tollanyutól INNEN, leírás tőle, mivel én nem kuglófot készítettem.


Hozzávalók:
 
18 dkg liszt
5 dkg kakaópor
12 dkg (barna)cukor
1 1/2 tk. sütőpor
1/2 tk. szódabikarbóna
1/2 tk. só
1 tojás
2,5 dl író vagy tej + 1 ek. ecet elkeverve, 10 perc után már használható
1,25 dl görög joghurt
6 dkg olvasztott vaj
A száraz hozzávalókat elvegyítettem, a nedves hozzávalókat szintén. Íróm nincs, de író helyett mindig ezt szoktam használni, a tejet elkeverem 1 evőkanál ecettel, hagyom állni és 10 perc után már használható is, jó alternatíva, ha nincs író otthon. Majd a mixer táljába öntöttem mindkettőt és simára kevertem, pár perc alatt megvan az egész. Egy muffin formát kikenünk vajjal, megszórjuk liszttel és a masszából egy jó evőkanálnyit teszünk egy- egy lyukba. Ebből a mennyiségű tésztából két formára elegendő muffinunk lesz. 175 fokos sütőben kb.  20,25 perc alatt készen van. Amikor kivettem a sütőből, a formában hagytam 5 percig, majd rácsra borítottam és hagytam teljesen kihűlni.
A mázhoz a csokit vízfürdőn felolvasztottam, szilikonos sütőpapírból kis nyomózsákot hajtogattam és azzal megcsíkoztam a fejreállított muffinokat. Hagyományos muffinsütő esetén a sütikék oldala sima lesz, nekem a muffinpapír alakú formák miatt lett bordás.





JÓ ÉTVÁGYAT!

8 megjegyzés:

  1. Én is elmentettem Trollanyutól ezt a receptet, de időközben megfeledkeztem róla. köszi, hogy eszembe juttattad!
    Amúgy nálad is nagyon jól néz, látszik rajta hogy milyen finom. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen. Feltétlen süsd meg és ne íróval,hanem Trollanyu írójával.

      Törlés
  2. Nagyon finom lehetett, guszta! Gondolom hamar elfogyott:-))

    VálaszTörlés
  3. Drága Györgyi, békés, boldog, áldott karácsonyt kívánok Neked és szeretteidnek! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Hannka! Nektek is hasonló jókat kívánok! :-))

      Törlés