2012. július 16., hétfő

Halacska muffin

Kicsit eltűntem az utóbbi időben, de hát van ez így. Rengeteg volt az írogatni való az egyetemre. Nagyfiúnak is ezer dolga volt az oviban. Mivel a szája miatt nem nagyon lehetett még közösségbe vinni, így itthonról cipeltem el egy- egy programra, majd szaladtam érte. De jelentem, most már nagyon jól van, minden sebe begyógyult, a var lepergett és ma a varratot is kiszedik a szájából. Szóval ismét 100 %-os, amit tegnap be is bizonyított, mert egész nap csak szájalt velem . :-))

S hogy bebizonyítsam, a konyhában is alkottam rendesen, elsőként jöjjön a mit ajándéknak készítettünk Nagyfiú unokatestvérének a születésnapjára. Mert mindig magunk készítünk valami kis édességet és egy kis ajándékot. Most Halacska muffint és egy körhintát kapott a Nagylány, lévén ő is 6 éves lett. (A körhintáról nincs kép, elfelejtettük:))


A sógornőm muffint rendelt, mint ajándéksüti, és pár napra rá megláttam Tücsök Bogárnál a Halacskákat, nem volt kérdés, mit is készítünk. Annyira aranyosak voltak!
A recept alapja és leírása Tőle származik, kicsit igaz változtattam rajta, mert az M/Ms drazsékban volt barna, amit szemnek használtam és kevés volt a piros, így csak szájnak lett elég. Valamint felhasználásra várt egy pár csokimikulás. ;-) Az került a tésztába, és nem drazsé.

Hozzávalók:

A tésztához:
 
100 g vaj
125 g cukor
1 teáskanál vaníliakivonat
2 tojás
200 g liszt
1 teáskanál sütőpor
100 ml tej
csipet só
100 g csokoládé ledarálva
  
A krémhez:
 
120 g vaj
120 g porcukor
2 evőkanál tej
1 tk vaníliakivonat
 
A díszítéshez:
 
25 dkg színes cukorral bevont csokoládé (M&M'S)
 
Habosra keverjük a vajat a cukorral. Hozzáadjuk a tojásokat, a vaníliakivonatot, sót. Belekeverjük a sütőporral elegyített lisztet, valamint a tejet is. Addig keverjük amíg a tészta simává, egyneművé nem válik. Végül összeforgatjuk a csokoládéval is, minél kevesebb mozdulattal, nehogy megolvadjon a csoki. Papírkosárral bélelt 12 darabos muffinformába töltjük. 180 fokos sütőben 20-25 perc alatt megsütjük. Kihűtjük. A krémhez a szoba hőmérsékletű vajat simára keverjük a tejjel és a vaníliakivonattal, majd apránként hozzáadagoljuk a porcukrot is. A kihűlt muffinok kalapját egyenesre vágjuk azért, hogy majd könnyebben bele tudjuk nyomkodni a pikkelynek szánt csokoládét. Megkenjük a vajkrémmel, díszítjük a cukorkákkal.
 



















JÓ ÉTVÁGYAT!

14 megjegyzés:

  1. Nagyon jópofák,igazi gyerek muffin:) Boldog szülinapot az ünnepeltnek:) Örülök, hogy már jobban van a fiad, mostmár zavartalanul élvezheti a nyári szünetet:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Élvezné a nyári szünetet, ha lenne, de itt majd csak augusztusban kezdődik. De hogy akkor élvezni fogja, azt szinte biztosra veszem! :-))

      Törlés
  2. Nálad is nagyon édesek lettek a halacskák! Boldog szülinapot az ünnepeltnek! :o)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Kriszti! Majd átadom, ha találkozunk. Örülök, hogy tetszik. :-))

      Törlés
  3. Nagyon édesek :) lettek a halacskák! Isten éltesse sokáig az ünnepeltet! Remélem a nagyfiú szája gyorsan rendbe jön majd.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Anita! Milyenek is lennének egy ilyen Mester művei alapján? ;-)) Köszi az ötletet! Nagyfiú meg már annyira jól van, hogy tegnap egész nap csak feleselt. :-D

      Törlés
  4. Nem tudok semmi eredetit írni, így leírom 5.-nek, hogy jópofák a muffionok:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor én is leírom 5-szór, hogy köszönöm, örülök, hogy tetszik!

      Törlés
  5. Micsoda dekoráció kérem szépen!! :) Helyesek nagyon.
    Örülök, hogy jobban van Nagyfiú. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Gabriella! Örülök, hogy tetszik! :-))

      Törlés
  6. De édesek! Hogy nem láttam ezt hamarabb, a nagy muffinprojekt előtt:) Na sebaj, majd legközelebb egy ötlettel több lesz. Imádni fogják a gyerkőcök:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hogy imádni fogják? Az nem kérdés! Dupla adagot csináltam, azaz 24 muffint, és 18 együltő helyben elfogyott. A buli végére semmi sem maradt. Nem csak szép, ne nagyon finom is! Biztos imádni fogják, enni is és készíteni is. :))

      Törlés