2012. szeptember 27., csütörtök

Amália almatortája - Lilla játékára

Az egyik kedvenc süteményem. Egyszerű elkészíteni, semmi különös nincs benne, hacsak az nem, hogy az almához oly jól passzoló dió, most a sütemény alján, mint egy alap helyezkedik el. S hogy miért ez a név? Mert a barátnőmnél ettem először és Nagyfiúnak is nagyon ízlett. Elnevezte hát a hölgy neve után,  Amália almatortájának és legalább így mindig tudom, melyik sütit rendeli. S most Lilla játékára ezzel nevezek, mert ez nekem tényleg az egyik nagy kedvencem. A másik még várat magára a bemutatással. :-))


Hozzávalók:

200 g dió aprítva
3 ek kristálycukor
60 g vaj

Tészta:

130g vaj
130 g cukor
3 db tojás
1 cs vaníliás cukor
180 g liszt
1 tk sütőpor

az eredeti recept szerint 1 kg alma, nálam 5 db savanykás alma

A diót felaprítjuk egy sütőpapírral bélelt kapcsos tortaformába tesszük, megszórjuk a cukorral és rávagdaljuk a hideg vajat.
180C fokra előmelegített sütőben 10 percig sütjük. Kissé hagyjuk kihűlni.

 A vajat a cukorral, vaníliás cukorral és a tojások sárgájával habosra keverjük, hozzáadjuk a sütőporral elvegyített lisztet, majd lazán beleforgatjuk a csipet sóval keményre felvert tojásfehérjét.
A dió tetején egyenletesen eloszlatjuk.
Az almákat meghámozzuk, magházukat eltávolítjuk, negyedekre vágjuk és a tetejüket beirdaljuk. Egyenletesen elosztjuk a tésztán.
180C fokon kb. 45-50 percig sütjük. Tűpróba!

Aki szeretné, még megszórhatja forrón fahájas cukorral, hogy az is ráolvadjon, de nekünk az már túl sok lett volna.






14 megjegyzés:

  1. Nagyon szuper süti, nekem is nagy kedvencem lenne, örülök, hogy jössz, és hogy rátaláltam a blogodra!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszöntelek kedves Lilla nálam! Én is örülök, hogy sikerült a játék, nagyon tetszett, csak éppen a sok elfoglaltság... A másik kedvencemmel sajnos már nem férek bele az időbe, de ha elkészítettem, feltétlen felrakom! :-))

      Törlés
  2. Gyorsan kérek egy szeletet a kávémhoz most!:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rendben! Én is épp most készülök kávézni! :-)) Küldöm! ;-)

      Törlés
  3. Nagyon jól néz ki! Tetszik a torta alapja. :o)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök neki! Még van tervem ezzel az alappal! ;-))

      Törlés
  4. Válaszok
    1. Szuper Gabriella! Próbáld ki, nagyon finom! Csak ne infrasütéssel süsd, mint én. ;-)

      Törlés
  5. Szuper jó, nekem is tetszik a diós alap, igazi őszi hangulatú süti és a neve is szép:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Trollanyu! A névadás a Nagyfiút dicséri és amilyen szép a neve, olyan finom süti! :-))

      Törlés
  6. Nagyon jó ez a diós alap, még nem láttam ilyet, tetszik! :) Meg persze az egész torta, úgy, ahogy van! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye, mondom én! Nem véletlen a kedvenc sütim. Meg a Nagyfiúnak is van ízlése, az biztos! ;-))

      Törlés