2013. március 6., szerda

Párolt lilakáposzta

A libához készül, mert tökéletes párosítás, de igazság szerint évekkel ezelőtt csak úgy rábukkantam és elkészítettem. Azóta a párolt lilakáposzta csak is így készülhet. Amikor Anyukám pár éve karácsonykor kacsacombot készített, párolt lilakáposztát képzelt mellé. Mondtam is, hogy van egy remek receptem, itthon, Németországban. Viszont tudtam, hogy a húgommal egyforma szakácskönyveket vettünk anno, még szerencse, hogy nem messze laknak a szüleimtől, gyorsan elszaladtam hozzá és meg is találtam, amit kerestem. Most már fejből tudom készíteni! ;-D 


Hozzávalók:

1 kisebb fel lilakáposzta
2-3 db savanykás alma
50 g mazsola
citromlé vagy narancslé
olaj


A káposztát legyaluljuk, besózzuk és legalább 1 órát állni hagyjuk. Az almákat megmossuk, magházukat kivágjuk, felkockázzuk. A mazsolát megmossuk. Az olajat felhevítjük, az almát megpirítjuk, kissé megpároljuk rajta. Rádobjuk a kinyomkodott káposztát, hozzáadjuk a mazsolát (aki nem szereti, az se ijedjen meg tőle, a végére teljesen szét fog főni, csak az édes ízét lehet majd érezni), meglocsoljuk citrommal, sózzuk és 1,5 órán keresztül pároljuk. Ha elfogyna alóla a folyadék pótoljuk.

JÓ ÉTVÁGYAT!

14 megjegyzés:

  1. Akkor köszi, ezt a tányér finomságot, most megenném.:-)))))

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szeretjük mi is,csak én mazsola helyett aszalt szilvát használok. Próbáld ki egyszer úgy is, isteni finom:))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Böbe, egyszer talán sort tudok keríteni rá. :-))

      Törlés
    2. Csendesen megjegyezném mivel másodjára csinálom...cukor nem igazán kell bele így,de főként a mazsolát áztassuk be!

      Törlés
    3. Neeeem, cukor egyáltalán nem kell bele, nem is írtam. A mazsolát én sosem áztatom be, mert ennyi idő alatt szétfő, akár akarom, akár nem. :-o) Ha másodszorra csinálod, akkor ezek szerint ízlik ez a fajta káposzta! :-)

      Törlés
    4. Sültekhez ideális,természetesen.
      De nekem közel három óra párolódás alatt sem főtt szét a mazsola,csatolnék képet is,de nem jött össze!
      Nálam sikertelen volt e mutatvány sajna.

      Törlés
    5. Kedves Zsolt!
      Akkor nem marad más hátra, mint beáztatni, vagy kissé előfőzni, püríteni és úgy összefőzni a káposztával. Mert ezek szerint mazsolafüggő a mutatvány. De remélem a káposzta ízre finom volt!

      Törlés
  3. Na-na Anikó nekem is hagyjál egy kicsikét!:-) Nagyon guszta és imádom a párolt káposztát és fehér káposztából is szoktam csinálni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gyere Évám, van még belőle. Ez is olyan, mint a marhapörkölt, hogy csak nagy mennyiségben érdemes nekikezdeni. :-))

      Törlés
  4. Ha Anikó és Éva hagy egy kicsit, én is beállok a sorba! :) Almával ugyanis még soha nem készítettem, megkóstolnám szívesen! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gyere Hannak! Neked extra félretettem egy adagot! ;-))

      Törlés
  5. Húú, milyen guszta tálalás... Annyira szeretem a párolt lila káposztát, de olyan ritkán készítem (nekem mindig túl édesre sikerül, eddig még nem igazán tudtam eltalálni azt az ízt, amit szeretnék).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik! Próbáld ki ezt a fajta készítési módot. Ha túl édesnek találnád, tegyél bele még citromlevet!

      Törlés