2013. február 25., hétfő

Lassan sült csülök, sörrel locsolgatva

Ideális étel kemencével, sparherddel rendelkezőknek! De a villanytűzhely sem vall szégyent. Meg kiválóan alkalmas vasárnapi ebédnek, amikor az ember lánya beteg. Nem kell kevergetni, csak óránként megnézni és néha sörrel meglocsolgatni. Persze időt kell rászánni, de ennek eredményeképpen a hús szinte magától leomlik a csontról, mivel alacsony hőfokon, lassan sül 5-6 órán keresztül. Szerintem megéri a türelem, a képek magukért beszélnek.

Hozzávalók:

1 db hátsó csülök
6-8 fokhagymagerezd
1 fej vöröshagyma
köménymag

bors (ha lehet frissem őrölt)
2 kis csili, lehet szárított is

1 üveg sör, de nem kell belőle több, mint 2 dl, a többit meg lehet inni

A csülök bőrét beirdaltam, aszerint ahogy ITT látható.  A fokhagymát megpucoltam, pár darabba vágtam a gerezdeket, a hagymát felkockáztam, ezeket egy mozsárba tettem, hozzáadtam a sót, borsot, köménymagot és a felaprózott csilit (nem lesz tőle erős a hús, nem kell megijedni) és alaposan összemorzsolom. Mozsár hiányában lehet késes aprítóban is pépesíteni illetve késsel nagyon apróra felvágni. Ezután bedörzsöltem a csülköt és eltettem egy éjszakára a hűtőbe.
Másnap fedővel rendelkező sütőedényben, lefedve beteszem a hideg, de 120C (nem, nem írtam el ennyi!) fokra beállított sütőbe, ez gáz esetén, 2-3-as fokozat és elkezdem párolni az állatot. 1,5-2 órát rá sem kell nézni, elvan magában. Ezután szemrevételezzük, hogy sül e és kicsi sörrel meglocsoljuk. Ismét sütjük egy órát, másik oldalára fordítjuk a csülköt és sörrel meglöttyintjük. Visszatolva további 1 órát pároljuk. Ha kedvünk van, néha ránézünk és meglocsoljuk a saját levével. A munka érdemi része akkor kezdődik, amikor a csülök csontja már jól látható. A fedőt eltávolítjuk, a sütőt 220C fokra állítjuk és kicsi sörrel meglocsoljuk a csülköt, szép pirosra pirítjuk, majd megfordítjuk, ezt az oldalát is meglocsoljuk és pirosra sütjük. A mikor már a csont is porhanyós, biztosan készem vagyunk vele, de ha a hús már magától elválik a csonttól és a bőre szép piros, kivehetjük a szaftból, amit egy kisebb lábasba öntve beforralunk és kevés tejszínnel elkevert keményítővel sűríthetünk. Sült burgonya, szalvétagombóc, de krumplipüré is illik hozzá. 


 

















JÓ ÉTVÁGYAT!

6 megjegyzés:

  1. Annyira gusztusos!!!! És elképzelem milyen omlós lehet!

    Ugye jobban vagy?????

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, majd szét olvadt a szánkban! :-))

      Jobban, köszi! Megy a levél! :-))

      Törlés
  2. Ez igen, ezt nevezem, ez étel, imáááádom, nálunk is sűrűn van, sok hagymakarikát és krumplikarikát is szoktam alatta sütni.Frenetikus:-)))))

    VálaszTörlés
  3. Hát az az igazság, hogy ez nagyon frenetikus. De csak nagyon ritkán, mert olyan beteg vagyok tőle, hogy csak na! :-)) De nem tudom megállni, hogy ne egyek belőle! :-))

    VálaszTörlés
  4. Bizony magukért beszélnek, nagyon-nagyon guszta! :) Jobbulást, gyógyulj meg hamar! :)

    VálaszTörlés