2013. február 21., csütörtök

SAD 13. Cake Pops - azaz az újrahasznosítás diadala

Teller-cake megkapta a stafétát, mi pedig jól megkaptuk a magunkét. Mármint a feladatot. Hogy készítsünk Cake-Popsot. Aha! Még jó, hogy pár nappal a feladat leosztása előtt láttam a tévében, mi is az. És már kattogott is az agyam. A konyhába érve nem is kellett sokáig gondolkodnom, mert ott árválkodtak a mézeskalácsok, amikre a szekrényben rátalált a gyermekem. Én meg a Mikulásokra találtam rá a gyerek édességraktárában. Ezekből, akármennyire is temperálom, sosem lesz fényes bevonat, így folyamodtam ehhez a bonbonoknál már bevált "díszítéshez". Kezdődhetett az alkotás, melynek eredményét a nagyfiú osztálya igencsak díjazta.


Hozzávalók:

400 g maradék mézeskalács vagy bármi aprósütemény
51 d őrölt dió
200 g mascarpone/ vajkrém/ Schmand
1 citrom héja
narancsaroma - opcionális
1-2 ek tej

30 db pálcika/ félbevágott saslikrúd

A mézeskalácsot ledaráljuk, hozzáadjuk a többi hozzávalót és összegyúrjuk, 20 percre hűtőbe tesszük. Ezután nedves kézzel gombócokat formázunk. Ezeket is hűvösre tesszük. A csokit megolvasztjuk

a pálcikák végét belemártjuk és hagyjuk megdermedni, de nem keményre. Beleszúrjuk a gombócokba és ismét hűtjük őket.


















A popsokat belemártjuk a csokiba, egy rácsra tesszük,
hagyjuk dermedni kissé a csokit, majd a rácson meghempergetjük a golyókat.

ettől kapják ezt a szép sünis kinézetüket. :-))



JÓ ÉTVÁGYAT!
 

6 megjegyzés:

  1. Nagyon rafinált, hiper-ötletes! Tetszenek ezek a kócos-golyóbisok és az ízük is mennyei lehet! A mákgubás fotóért meg külön egy csillagos ötös!!
    Köszönöm, hogy velem játszol! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hogy én hogy örülök, hogy tetszik! A mák csak úgy jött, de nagyon jó, ohgy Neked is bejön! :-))

      Törlés
  2. Nagyon ötletes jól néznek ki és nagyon finom lehet! Legközelebb megtréfálom az unokámat, mert úgy kezdi a nyalókázást hogy a cukrokat nyalja le, így nem fogja ! Először azt hittem hogy a mákgubó is része a nyalókáknak, de csak dekoráció!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Éva! Nekem ízlett. Szerintem a kisunokád is oda lesz érte! Jól lehet nyalogatni! :-)) Annyira meg nem vagyok profi,hogy mákgubó cake-popsot készítsek! :-))

      Törlés
  3. De kis helyesek lettek ezzel a borzos frizurával! :) Szerintem nálam is maradék sütiből fog készülni, erre tökéletes megoldás a sütinyalóka! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik! A maradék felhasználására nagyon egyszerű és jó megoldás. Ez a bozontos frizura pedig elrontott bonbonok esetén is tökéletesen működik! :-))

      Törlés