2020. március 18., szerda

Korona- napló 1.

Régen nem jelentkeztem már itt a bolgon. Ennek nem az érdektelenség, hanem az időhiány, a stressz, a rohanás az oka. Persze, hogy főztem. Persze, hogy készültek finomágok. A gyerek is nő, lenne mit mesélni. De mikor is?

Mikor is, ha nem most, amikor egy ilyen teljesen váratlan és új helyzettel kell megbírkóznunk. Ebből kell a legjobbat kihozni. Ennek köszönhetően jut időm sok olyasmire, amire a rohanós hétköznapokban nem lenne.

Tegnap óta zárva vannak az iskolák, óvodák. Ez azt jelenti, hogy a 14 éves gyerekem is itthon tanyázik. De nem csak ő, hanem én is. Igaz, én amúgy is itthon lennék betegállományban egy műtét után. De így együtt vagyunk, egész nap, itthon. Ketten.

Érdekes ez a kísérlet. Szerintem senki nem tudja mi vár rá holnap, de én megpróbálom a legjobbat kihozni belőle. Egy tüskés kamasszal összezárva egész nap, nem egyszerű a helyzet. Be kellett látnia, hogy most egy darabig ő lesz a jobb és a bal kezem is. Cserébe lesz minden nap finom, friss, tápláló, egészséges ebéd (nem menzai), vasalt ruha (ez mondjuk eddig is volt). Úgy mint régen, mikor anya még nem dolgozott. 120%-t, 75 % fizetésért.

Ja, meg lesz nyugalom is. Hiába az online oktatási felületek berendezésének kezdeti nehézsége. Hiába a sok tennivaló, a nyugalmat értük el a leggyorsabban. Nem úgy, mint egy hoszabb szünetben. Ez most teljesen más, ez most nagyon feltűnő. A gimnazista önállóan intézi a tanulnivalóját. Beosztja, szó nékül nekifog. Konferenciabeszélgetést indít a haverokkal. Kicsit tanulnak, majd játszanak egy kör Minecrat-ot, öten, online. A hétre kiadott feladatok közül 3 tantárggyal már végzett, akár már be is küldhetné. Nem ideges, ha valmi nem sikerül. Nem feszült, nem hajszolt. Nyugodt, kiegyensúlyozott. Az iskolát, a tehetségtelen tanárokat szidja, akik nem képesek kezelni az internetet. Ezt betudom a korából adódó túlfejlett kritikai érzékének. De a saját ritmusa szerint élhet. Viszonylag sokáig fent van (kb. 10 óra), reggel viszont kialudhatja magát. Első nap majdnem délben kelt fel. Ma ez már 10 óra volt. Lassan itt is beáll a rend. Utána tanul valamikor intenzíven 2-3 órát, vagy több részletben. Ahogy neki tetszik. Saját bevallása szerint sokkal jobban halad. Még élvezi is.
Nem tudom másnál mi a helyzet. Hogy van ez alsóban? Hogy van ez a saját osztályomban? Nekik odaadtam két hétre való tanulnivalót.

Viszont ennek a karanténszerű állapotnak sok pozitív hozadékát vettem észre a környezetemben. Lelassítottak az emberek. Nem rohannak. A boltban sem. Nem ölik egymást. Oké ez Németország, a sváboknál vagyunk. De akkor is! Igaz WC papír itt sincs, meg liszt és rizs. Miért pont ezek? Viszont meglehetősen sokan sétálnak az utcán, mennek az erdőbe, beszélgetnek egymással jó pár méter távolságban. Senki nem sértődik meg, hogy a másik távol áll. "Legalább jobban látjuk egymást!" Olyasmire van időnk, amire a normál hétköznapokban valahogy nem jut. Mi este 8-kor a nappaliban ülünk, mindenki valamilyen elektromos kütyüvel küzd, de Életem Párját kivéve, folyik a kommunikáció. Ez is csoda, hogy ebben az időben egy légtérben vagyunk.
A gyerekem és én sétálni voltunk. Hosszan, lassan, mert még csak vonszolni tudom magam. Ismerősőkkel találkoztunk, ráérősen beszélgettünk, megvitattuk a világ sorsát, mint régen a kispadon a faluban. És a pillanatban vagyunk. Van időnk megélni a pillanatot, a jelenben lenni. Nem a múlton rágódni vagy a jövő feladatai felé nézni.

Ma listát írtam a következő pár hétre, mik is az elintézendő dolgok. Van bőven, szép hosszú lista. DE! Nem megvalósíthatatlan, belefér 5 hétbe, kényelmesen. Főleg úgy, hogy nem utazunk 14 év után húsvétkor Magyarországra. Nagyfiú és én sem ünneplem a születésnapom a családdal, születésünk óta. No, ez a negatívum. Elmarad pár családi esemény, nem utazunk arra sem haza. De már a pót időpontokat szervezzük és terveket kovácsolunk a jövőre nézve.

Ti mit tapasztaltatok? Hogy élitek meg ezt a rendkívüli  állapotot? 

2 megjegyzés: