2013. február 28., csütörtök

Fokhagymás uborkasaláta

No ez az a saláta, amit azt hiszem nem kell bemutatnom senkinek sem. Régebben nem így készítettem, de Anyósom, ahogy sok mást, ezt is sokkal finomabban tudja az asztalra varázsolni. Megtanultam hát az alapokat és utána kedve szerint variálhatja az ember. És ami a legjobb benne, előző nap is elkészíthető, a hűtőben pedig remekül összeérnek az ízek. 


Hozzávalók:

1 db kígyóuborka vagy 2 db salátauborka
2-3 gerezd fokhagyma


Dresszing:

2 ek olivaolaj
2 ek (balzsam)ecet

vagy

1 tk (balzsam)ecet
2-3 ek tejföl

Az uborkát vékonyra legyaluljuk. A fokhagymát kipréseljük, az uborkához adjuk és megsózzuk. Legalább 2 órát állni hagyjuk. És itt jön a trükk, az uborkát nem facsarjuk ki a sós levétől, hanem egy keveset kiöntünk egy tálkába, ebbe tesszük az olajat és ecetet, összekeverjük, a salátára öntjük és utánaízesítünk.

A másik dresszingvariációban az uborkalevet elkeverjük az ecettel és a tejföllel és ezt öntjük salátára.

JÓ ÉTVÁGYAT!

6 megjegyzés:

  1. Ezt kipróbálom így, köszi!:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Feltétlen! Kíváncsi vagyok, hogyan ízlik majd Nektek! :-))

      Törlés
  2. Épp akartam írni próbáld ki tejfölösen is, én meghalok érte annyira szeretem, akkor láttam, hogy te is tudod már. Én még sok apróra vágott petrezselyemzöldet is szórok hozzá, nyáron frisset, télen szárítottat.Az uborka nagyon egészséges, sokat kell enni belőle. A tzazikit ismered ? minden ugyanez, csak egy doboz sűrű, krémes joghurttal kevered össze a fokhagymás uborkát és borsozod, nyáron a grill húsok mellé fenomenális:-))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem a tejfölös a kedvencem. A tzazikit ismerem, sokat készítem nyáron, grillezéskor. Nem csak joghurttal, hanem túróval is dúsítom, ahogy a görögök is szokták, meg egy kis kapor, citromlé bele. Rengeteg fokhagyma. Nagyon finom tud lenni, főleg, ha tud pár napot érni! :-))

      Törlés
  3. Egy ideje már én is így készítem, nem csavarom ki az uborkát a sós léből! De a dresszing újdonság, legközelebb így fogom készíteni! Lehet felét simán, felét tejfölösen! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nagyon szeretem ezeket az önteteket. A hagyományos cukros-eceteset csak csirkepörkölthöz készítem. :-))

      Törlés