2013. április 12., péntek

Ha az ember repül

Úgy látszik van ebben a Flylady programban valami. Meghozza az ember kedvét a munkához. ;-))
Ugyanis tegnap sikeresen, könyvtáros nyelven szólva, leválogattam az állományukat. Vagyis a könyvtárunk cirka egyharmadát kiszortíroztam. Sok elavult volt bennük és sok olyan, amit a kutya sem olvas. Vagy már elolvastuk, de soha többet nem vesszük kezünkbe, mert nem az a szépirodalom kategória. Hát bedobozoltam mindent. Csak 6 banános ládát töltenek meg.

Nagy része megy a nyitott könyvespolcra apránként. Nálunk a nagyobb településeken vannak olyan könyvespolcok, ahova korlátlan mennyiségbe lehet vinni és onnan hozni is könyvet. Két szabálya van: a könyvek csak egy sorban állhatnak egy polcon és ha már csak 1 könyv lenne és azt szeretnénk elhozni, akkor egyet oda kell helyette tenni. Életem Párja szorgalmasan hozogatta is a könyveket, sőt CD-t is, de mivel nekünk is vannak szép számban könyvek, tarthatatlanná vált a helyzet. Amiről úgy gondoltam elvihető, kitettem, Életem Párja felülvizsgálta az ügyet, felét visszarakta, majd alkudoztunk és így kialakult a teljes kép. A végén pedig örültem: egy 235 cm magas, 72 cm széles polc teljesen kiürült. Kb. 160 könyvet selejteztem ki. Hurrá! Alakul a sparherd helye és megcsináltam a nappali nagytakarítását is. Kettő az egyben! :-))Sikeresen elhelyeztem az eddig mindenhol kallódó irodai cuccokat és még a tankönyveimnek is jutott egy kis polcocska, ahol tárolhatóm őket, míg tart a tanfolyamom. Valamint megtaláltam a megoldást, hogyan is lehet majd elrendezni a bútorokat, ha megvételre kerülne végre a sparherd. Addig is a maradék polcot kineveztem a tekintélyes piakészletünk tárolójának. Jó nem fognak a plafonig érni! ;-D

Nagyon elégedett vagyok magammal. Persze így a pénteki szokásos takarítás egy része holnapra marad, de kit érdekel! Egy nagy gond már nem nyomja a lelkemet! :-)) Valamint SÜT A NAAAP!!! Hétvégén jó idő lesz, lehet grillezni és végre kimozdulni, mert nem esik! :-))

4 megjegyzés:

  1. Ügyes vagy, és nagyon jó dolog ez a nyitott könyvespolc, még nem is hallottam róla! :) Valamiért soha nem jutott eszembe, hogy könyveket adjak oda másoknak (mint pl. ruhát, ágyneműt vagy bármilyen már nem használt tárgyat, bútort), pedig miért ne? Amit már elolvastunk és többet biztosan nem fogjuk elővenni, miért ne lehetne odaadni? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Hankka! Tényleg nagyon jó dolog! Már Magyarországon is van, Budapesten több helyen is, pl. a Millenárison. De nem tudom, hogy oda lehet e vinni könyvet, de hozni lehet. Nekünk nagyon jól jött!

      Törlés
  2. Na, én pont így vagyok a gardróbbal. Nekem ruhákat kéne szanálnom és pakolnom. Csak akkor vagyok ilyenre képes, ha senki nincs itthon... Ügyes vagy nagyon. könyveid közt elböngésznék. Szeretem a könyveket...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A ruhákon túl vagyok, még húsvét előtt kiszanáltam őket. Nagyfiú ruháit meg szezononként válogatom át. Már csak dobozolni kellene őket, de az is hamarosan meglesz.
      Ha tudsz németül és szívesen olvasnál könnyed, de nem limonádé irodalmat ezen a nyelven, szívesen viszek haza májusban könyveket. Magyarul is van pár jó könyv, azt is odaadom, ha gondolod. Ha már ki vannak selejtezve úgyis. :-))

      Törlés