2012. május 16., szerda

Tönkölykenyér wok-ban

Keresgettem az ideális kenyérsütés titkát. Hogy az itteni lisztekből is olyan ropogós héjú, lyukacsos belsejű kenyeret lehessen sütni, mint az otthoni. De sehogyan sem sikerült. Hiába tettem vizet tálban a sütőbe, nem fejlődött elég gőz. Jóízűek voltak a kenyerek, de nem olyan lazák.
Valahol olvastam, hogy valaki öntöttvas kacsasütőben süti a kenyerét. Még sajnálkoztam is, hogy nekem van ugyan öntöttvas wok-om, de már nincs helyem több edényre, így nem veszek drága pénzen kacsasütőt. De a vezérhangya már a fejemben volt. Azóta kiderült, másnak is eszébe jutott ám eme remek ötlet! :-)) Alexa Christi a Nem vagyok mesterszakács tulajdonosa is süt wok-ban kenyeret. Szóval akkor mégsem találtam fel a spanyolviaszt. ;-D A következő alkalommal, ahogy elfogyott a kenyér, elővettem a wok-ot és egy életem egy halálom alapon ebben sütöttem meg a kenyeret. Kicsit lapos lett, de lyukacsos, és repedezett héjú. Szóval biztató volt a kísérlet. Másodszorra egy fehér tönkölykenyeret sütöttem és minden várakozásomat felülmúlta!!! :-) Nah, nálunk a kenyér azóta wok-ban sül. Persze tovább kutakodtam és kipróbáltam az öregtésztás módszert, amivel remek, laza kenyereket és péksüteményeket lehet az asztalra varázsolni. Szóval öntöttvas wok és öregtészta a tökéletes kenyér titka a mi kis fészkünkben.


Hozzáavalók:

500 g tönkölyliszt (Type: 1050)
200 g finomliszt (Type: 405)
300 g félfogós (Griffiges Mehl)
    6 g élesztő
    2 ek olaj
   1 ek só
   1 tk cukor
kb. 600 ml víz

A liszteket tálba szitáljuk, így lesz jó levegős és könnyebb vele dolgozni, közepébe egy mélyedést készítünk. Az élesztőt a cukorral elkeverjük, a mélyedésbe öntjük. Egy villa segítségével nokedli keménységűre keverjük a tetejét megszórjuk liszttel és egy konyharuhával letakarva 20 perc alatt megfuttatjuk.
Amikor az élesztő szépen megkelt, hozzáadjuk a többi hozzávalót és alaposan kidagasztjuk. Tetejét liszttel meghintjük, egy zacskóval betakarjuk és a duplájára kelesztjük. 
Ismételtem lazán átgyúrjuk, kicsit kikerekítjük és a lisztezett wok-ba helyezzük. A wok fedelével letakarva ismét a duplájára kelesztjük.  Amikor a tészta megkelt, begyújtjuk a sütőt 230C fokra. Egy penge segítségével kereszt alakban bevágjuk a kenyeret. Ha a sütő elég meleg, a wok tetejét vízzel alaposan megspricceljük. Így tesszük a sütőbe. Fél órát sütjük magas hőfokon, majd a tüzet mérsékeljük 200C fokra és készre sütjük. Sütőtől függően kb. 60 perc sülés kell a kenyérnek. Ami fontos, hogy az elő 30 percben ne nyitogassuk a sütőt, ne emeljük fel a wok fedelét!!!! Ha a sülési idő letelte után nem vagyunk a kenyér színével elégedettek, süssük még pár percet fedő nélkül.


Tegyük rácsra hűlni és spricceljük meg alaposan vízzel, hogy szép fényes és repedezett, ropogós legyen.


S ha kisült, szeleteljük fel és élvezzük a kezünk munkájának eredményét!



JÓ ÉTVÁGYAT!

12 megjegyzés:

  1. Szuper lett:) Nekem is van egy wokom, de a nyelétől nem fér be a sütőbe, azt meg nem lehet levenni:) Az öregtészta tányleg szuper, próbáltam a termésezetes kovász, de eddig még mindig megromlott, most egy ideig nem próbálkozozm:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kár, hogy nem passzol a sütőbe. Nekem nagyon bejön ez a sütési mód, és az öreg tészta, valamint a hideg kelesztés. Ma alkottam vele finomat, azt is felteszem hamarosan.

      Törlés
  2. Hát ez valami meseszép cipócska! Kár, hogy egyik sütőm sincs csak jénai tálam...egyszerűen tökéletes! :o)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Nekem meg a jénaim kicsi. :-)) De ki kell benne próbálnod, szerintem megéri. Nekem nagyon bejön ez az itthoni kenyérsütés, főleg az öregtésztás módszer. Ha hazajöttem, megpróbálkozom a kovász készítésével. Hátha bejön. De ma ismét sütök egy kenyeret, mert nagyon fogyós, ez az itthoni fajta.

      Törlés
  3. Szép ez a kenyérke Gionetta!

    VálaszTörlés
  4. Gionetta legyszi segits ,a felfogos lisztet mivel lehet helyetesiteni?A masik kerdesem te friss vagy szaritott lesztot hasznalsz a kenyersuteshez?Valaszod elore is koszonom,Gyongyi

    VálaszTörlés
  5. Szia Gionetta, a felfogos lisztett mivel lehet helyetesiteni?A masik kerdesem te friss vagy szaritott elesztot hasznalsz kenyersuteshez?Valaszodat elore is koszonom,Gyongyi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Gyöngyi! Félfogós liszt helyett tehetsz sima kenyérlisztet vagy kicsit több tönkölyt, esetleg grízes lisztet. Mindig friss élesztőt használok. De mivel azt sem futtatom már, a szárított is ugyanolyan pompásan fog működni. Nagymamám a tanyán mindig szárított élesztőt használt, mivel nem volt villany és hűtő. Sikeres sütögetést!:-)

      Törlés
  6. Koszi a valaszt azt hiszem maradok a frissnel mert nem tudom,hogyan kell atvaltani at a friss elesztot szarazra.Holnap ez lesz az elso kenyer amit az oldaladrol kiprobalok jovok majd beszamoloval.Szep hetveget kivanok,Gyongyi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Húúúú, kíváncsian várom a beszámolód!!! :-)) Utánanéztem és 1 cs szárított élesztő = 7 g friss, úgy általában. Nálam is kel már az öregtészta egy fehér rozskenyérnek. Jó hétvégét Neked is!

      Törlés