2012. november 1., csütörtök

Isler - újragondolva - SAD X.

 Flóra, az Ízek és élmények ifjú (hogy irigylem) tulajdonosa kapta meg a jubileumi SAD háziasszonyi szerepét. Mit ne mondjak, nagyon ötletes feladatot talált ki nekünk: A bennünk rejlő cukrász. Hát igazán kreatívnak kellett lennem, hogy be tudjam szorítani a mostanság rendelkezésemre álló kevéske időmbe ezt a feladatot, meg nagyon nem akartam lemaradni. Kapóra jött a Halottak napja, mert összejött a rokonság és erre az alkalomra persze sütni is kellett. Nem a hagyományos islertésztát, ami diós választottam, hanem a hagyományos karácsonyi vajas keksz receptjét. Nem csalódtam. Nagyon finom és nem utolsó sorban mindenkinél nagy sikert aratott ez az újfajta isler. 


Hozzávalók:

300 g vaj
150 g porcukor (kristály nem alkalmas)
500 g liszt

lekvár

200 g ét tortabevonó

Gyors mozdulatokkal összegyúrjuk a hozzávalókat. Ne ijedjünk meg, össze fog állni, még ha kezdetben morzsalékos is. Tegyük 1 órára hűtőbe, de akár egész éjszaka is bent állhat. Vegyük a tésztát kétfelé és nyújtsuk 2-3 mm vékonyra. Egy kb. 6 cm átmérőjű kiszúróval korongokat vágunk és 10 perc alatt 160C fokon légkeveréssel szép halványra sütjük.

Ha kihűlt 2-2-t lekvárral  összeragasztunk. A csokit vízgőz felett felolvasztjuk. Az islerek egyik oldalát bemártjuk a csokiba és rácsra téve hagyjuk lecsepegni. Megvárjuk, míg megszilárdul és jóízűen megesszük.




13 megjegyzés:

  1. Nagyon szépek!:) Kíváncsi lennék, milyen a vajas keksz tésztájával!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik! Biztosíthatlak, nagyon finom! :-)) Csak ajánlani tudom, hogy próbáld ki.

      Törlés
  2. Nagyon guszták, és csodaszép a csokimázad! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Ez egy nagyon jó fajta máz, csak alig akart megdermedni. :-))

      Törlés
  3. Még szép, hogy sikert aratott! Csudajól néz ki és hangzik! Gyermekkoromra emlékeztet az isler és most nyáron, amikor otthon voltam sikerült ugyanolyan finomat találnom, mint akkor. Micsoda öröm volt:))

    VálaszTörlés
  4. Tényleg, gyerekkoromban mi is sokat ettünk islert. De mióta már annyi adalékanyagot használnak a cukrászok is, nem találtam én sem igazi islert. Ez sem az, mégis olyan finom! :-D

    VálaszTörlés
  5. Gratulálok , októberi nyertes a Váncza-projtben te lettél!
    Kérném a címed az email címemre!

    VálaszTörlés
  6. Olyan pofon egyszerűen írtad le és a recept is tök egyszerű, hogy máris kedvet kaptam hozzá. Épp tegnap mondta a párom, hogy már nem mer islert sem venni, mert rég nem evett igazi régi ízűt... No, itt egy remek recept, máris elvittem! Ki fogom próbálni!

    VálaszTörlés
  7. Vigyed csak Kriszti! Örülök, hogy tetszik, igaz ez nem az eredeti recept, de nálunk nagy sikert aratott. Arra vigyázz csak, hogy elég az egyik oldalát megcsokizni.

    VálaszTörlés
  8. Olyan szépek ezek az islerek. Imádom! :P
    Rég jártam nálad időhiány miatt, most viszont végignéztem a számomra elmaradt recepteket... Te aztán nem ültél tétlenül, alig győzöm "tekerni" az egeret. :-)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Gabriella! Hát a szorgalommal nincs hiba, csak máshol kell most kihasználni. De igyekszem. :-))

      Törlés