Kemencés kenyér

Meghívást kaptam nem rég egyik kedves ismerősömtől, aki régóta süt kenyeret a falu sütőházában. Tudta, hogy nekem is szenvedélyem a kenyér és beprotezsált. Nem egyszerű feladat bejutni egy ilyen kis közösségbe. No nem mintha ezek a hölgyek annyira féltenék a tudományukat, hanem sokan vannak és mint tudjuk, egy kemence oldala nem gumiból van. Ebbe konkrétan 27 kenyér fér be, ha mindenki 2-t süt az max 13 embert jelent. De mivel páran lemondták a sütést, így szerencsére én is vihettem 2 veknit. Már láttam egyszer, hogyan is csinálják ezt a sütögetést, de teljesen testközelből nagy élmény volt figyelni.

Íme a sütőház. Régebben minden falunak volt egy- két ilyen építménye, ahol begyújtottak hetente párszor és az asszonyok odavihették megsütni a kenyerüket. Erre azért volt szükség, mert a favázas házakban nem volt kemence. Mivel a házak is nagyon sűrűn és közel álltak egymáshoz, ráadásul udvaruk sem nagyon volt, a sok kemence nagy tűzveszélyt jelentett volna. Később meg már az asszonyok ragaszkodtak hozzá, hiszen olyan jól el lehetett télen- nyáron beszélgetni míg sült a kenyér. 

A kemence. Modern, már hőmérővel. Igaz ez sem a legújabb, van vagy 30 éves. De látszik rajta, hogy a rendszeres használat nem ront, hanem javít az állapotán. 

Még parázslik a venyige. Ennek a kemencének, hogy elérje a közel 250 fokos üzemi hőmérsékletet, kb. 3 óra folyamatos fűtés kell, vékony, száraz fával. Ezt egy idős bácsi végzi, nagy hozzáértéssel. Ez az egyik oka, hogy nem minden nap fűtik fel a kemencét. Hiszen lehetne folyamatosan termelnie, ipai méretű és kivitelezésű. De nincs más, aki helyesen fel tudná fűteni.

Ezek a csodák várnak a sorsukra. Ahány ház, annyi szokás. Mivel Németország kenyér nagyhatalom (is), rengetegféle kenyérrel lehet találkozni. DE! csak én  sütöttem színtiszta búzakenyeret, persze magyar lisztből. Csodájára is jártak nekik! ;-))

Biztos, ami biztos! Így kerülnek a kenyerek megjelölésre. Mert a sok barna közül nehéz megfejteni a végén, melyik is kié. Nekem nem volt gond megtalálni a cipómat. Az volt a legmagasabb.

 

Kenyerek a kemencében. Sajnos jobb képet nem sikerült lőnöm, nagyon gyorsan kellett és távolról fényképeznem. Hogy a hő nem tudjon távozni, csak pár pillanatra volt nyitva a kemenceajtó. 

 Szépek lettek! Még várják, hogy megkapják a mázukat. De utána! Teljese fényükben ragyognak majd.

Lekenés vízzel és még 10 perc melegedés. Utána már látható a kész végeredmény

És íme! A két búzacipó, magyar lisztből, német kemencében. Lehet ezért lettek olyan tökéletesek? A jó alapanyag és a kiváló szakértelem miatt? A szokásos búzacipót készítettem, ezúttal olaj és citromlé nélkül. Viszont nagyon sok időt hagyva a kenyérnek a kelésre.

 Nem lett olyan cserepes, mint a sütőbeli kenyereim, de vastagabb a héj és a bele sokkal lazább, szivacsosabb. 

 A bizonyíték! Ez bizony kemencében sült!

 Ilyen lett a kisebbik kenyér belseje. Szinte el is fogyott még aznap este ez a kis 80 dekás kenyérke. Akkor nem is lett az olyan rossz? És még anyósom is azt mondta, hogy szépen meg van sülve és az íze is jó. És ez már valami! ;-))