2012. március 19., hétfő

Fonottkalács

Eseménydús hétvégén vagyunk túl. Készült sok finomság a hosszú hétvégére, ami itt persze nem volt hosszú. A rokonok kihasználták a lehetőséget és elugrottak pár napra látogatóba. A gyerekek élvezték a jó időt,  ment a gőrkorizás, rollerezés. Még a kultúrának is áldoztunk és megnéztük a Porsche Múzeumot. :-) Ültem egy Porsche sportkocsiban. Persze csak kiállítási darab volt. Igazán akkor lett volna érdekes, ha lehetett volna vezetni is. ;-) Meg alaposan lebetegedtünk mindannyian.
Mivel nem tudni mikor érkeznek a vendégek, így van egy fix menüm, amit el lehet készíteni a vendégfogadást megelőző takarítással egybekötve vagy akár az előző napon is. Babgulyás és fonott kalács.  Amíg a kalácsot dagasztom, a bablevesnek elkészítem az alapját, a tarjapörköltet, majd a kalács kel, a leveshez meg mindig hozzáadom az éppen esedékes hozzávalót. A kalács sült, a leves fő és közben csillogóvá varázsolom a lakást.
A mostani kalács nem  sikeredett szépre, de nagyon finom lett. Valahogy azt hiszem sok lett a folyadék és így nem tartotta meg a formáját. Pedig négyes fonással igyekeztem gusztusos fogást varázsolni az asztalra.

Az eredmény

Hozzávalók:

1 kg liszt (Type: 405)
400 ml tej
160 g cukor
160 g olvasztott vaj
  40 g élesztő
    2 db tojássárgája + 1 db a kenéshez
    1 db citrom reszelt héja
    1 marék mazsola (most kihagytam)
    1 csipet só

A lisztet egy mély tálba szitálom, a közepébe egy mélyedést készítek. A 400 ml-ből elvett 100 ml langyos tejben, 1 kk. cukorral feloldom az élesztőt és a liszt közepébe öntöm. Egy villa segítségével nokedli sűrűségű tésztát készítek kovásznak, megszórom liszttel és addig kelesztem, míg a teteje jó hólyagos lesz. Amíg a kovász kel, felolvasztom a vajat, lereszelem s citromhéjat. (Nekem mindig van reszelt citromhéj a fagyasztóban, abból faragok késheggyel.)

Sajnos nincs több fáziskép, nem volt idő készíteni

A megkelt kovászt a cukorral, olvasztott vajjal, tojások sárgájával, sóval, citromhéjjal és a maradék langyos tejjel addig dagasztom a tésztát, míg elválik az edény falától és szálas kinézetű lesz. Így kapunk egy igen könnyű, foszlós kalácsot. A tetejét liszttel meghintjük, letakarjuk egy tiszta konyharuhával és 1, 5 - 2 óra alatt a duplájára kelesztjük. Aki kicsit sietne, beteheti a tálat dunna vagy tollpárna közé, így elég általában 1 óra is. Lényeg, hogy jó levegős legyen a tészta.
Ha megkelt a tésztánk, kiborítjuk a tálból, óvatosan átgyúrjuk, ekkor lehet a megmosott mazsolát beletenni és három (négy) nagyjából egyenlő részre osztjuk a tésztát. Egyforma hosszú rudakat sodrunk és összefonjuk. A legfelső szál végét a kalács alá hajtjuk, ezzel összefogjuk az egész tésztát. Tepsire tesszük, megkenjük pár csepp tejjel elkevert tojássárgával.

Jól látszik az aláhajtás

Fél órát kelesztjük, majd ismét lekenjük tojássárgával és megszórjuk szeletelt mandulával vagy szórócukorral.

Mandulával megszórva

200C fokra előmelegített sütőben. alsó- felső sütéssel kb. 45-50 perc alatt szép pirosra sütjük. Ha nagyon pirulna mérsékeljük a tüzet és sütőpapírt borítunk a kalácsra.

Nagyon finom reggeli/ ebéd/ vacsora vagy éppen uzsonna. Vajjal, lekvárral igencsak eteti magát és sokáig friss marad fóliában tárolva.

Ronda, de finom!

JÓ ÉTVÁGYAT!

2 megjegyzés:

  1. Nekem tetszik:) Imádom a kelt tésztákat, készíteni is meg enni is. A baj az, hogy tényleg nehéz abbahagyni, de megpróbálok ellenállni:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm, jót tett az önbizalmamnak! ;*) A kelt tésztákat mi is szeretjük édesen, sósan. Lassan elkészítem újra a repertoáromat és sorra felteszem őket. Válogass kedvedre!

      Törlés